WWw.keps.ewk.hu
http://www.youtube.com/watch?v=i3S0Zt-3_mY

Ez a kép galéria szerelmes képeket tartalmaz!!!!!!!!

maci
szy
képcsy
kép
képcsykeh
jdisj
jkdoi
fiojho
fkjdlmjgch
fdkjo
gfbhbj
fdfg
v bvn
jpg
zgfh
mackó
jpg
jpg
jpg
jpg
jpg
jpg
jpg
jpg
jpg

képek
zene

Szavazás

Milyen az oldal?

Jó

Rossz

Aggódós SMS Az égre nézek és a hullócsillagok záporában könnycseppek gördülnek végig az arcomon... a kívánság temérdek: Téged szeretnélek, mert SzeretIek, és félek, hogy elveszítenélek!
Boldog vagyok SMS A képzelet vad ösvényén az álmom hozzád szállt, a gondolatom nálad járt, s minden álmom valóra vált.
Csókolnálak SMS Ha ajkad vágyik csókra, gondolj rám ki ezt a pár sort írta. Akármilyen távol vagyok tőled, szívem mégis álmodik felőled.
Érzelmes SMS Eltűnődöm mennyit vártam Rád, hosszú hetek több, mint gondolnád. Eltűnődöm mennyit álmodoztam én, s mi eddig álom volt most mind az enyém.
Idézet SMS A szeretet az a kulcs, amellyel bármely szív kincseskamráját kinyithatod. Csak rajtad múlik, hogy mikor teszed a kulcsot a zárba.
Kívánlak SMS Sötét éjszaka örülnék, ha hozzád bújhatnék, szívedben élhetnék, elmondhatnám neked, mennyire imádlak és tiszta szívből, őrülten kívánlak!
Pajzán SMS Este szeretnék veled szeretkezni, ha késnék kezd el nélkülem!
Szakítós SMS Ahogy a szél szállítja a leveleket, úgy szállnak el fájdalmas érzelmek, szívem most már nem terheled, csak annyit mondok: ÉG VELED!
Vallomás SMS Valami bánat nyomja lelkemet, nélküled élni érzem, nem lehet. Bánatos SMS Amikor megláttalak nem kellett más, te voltál nekem a szívdobbanás, úgy vártam rád, ahogy még soha senki más, mégsem jött el az a szerelmes láz.
Búcsú SMS Egy csillogó vízcsepp volt... sok-sok szomorúsággal szívében. Most elhagyott engem, de mindig újjászületik bennem...
Cuki SMS Megnéztem a szótárban a vonzó, a helyes, az édes szavak értelmezését, és nem csodálkoztam rajta, hogy a te neved volt odaírva.
Féltelek SMS Feküdj az ágyba, betakarlak, hunyd le szemed, megcsókollak álmodj rózsát, szép világot álmodra, majd én vigyázok. Távol vagyok, mégis veled, ugye érzed, fogom kezed.
Jó éjt! SMS Mikor a Föld alszik, én álmodom, két kezem gyönyörű arcodon. Érintésed égi jel, a Napkörül Veled alszom el!
Magányos SMS Ha ezt a pár sort olvasod, magányos szívemet láthatod. Gyenge szenvedő tested ábrázol, mert ő is érzi, hogy hiányzol!
Reménykedős SMS Miért nem hiszed el, hogy nem szeretek mást? Miért nem hiszed el nekem ezt a vallomást? Ha nekem születtél, miért nem vagy az enyém? Ha nem nekem születtél, miért születtem én?
Szép SMS Szeretek élni, mert az élet Te vagy és szeretIek Téged, mert az életemben vagy! Tudd meg, hogy annyit ér az életem, amennyi boldogságot Te adsz nekem.
Szomorú SMS Este, ha kigyúlnak a csillagok, úgy fáj, hogy te ott én itt vagyok. Felsír bennem a hozzád szóló vágy, s rólad álmodom át az éjszakát!
Vers SMS Ábránd
Szerelmedért Feldúlnám eszemetÉs annak minden gondolatját, S képzelmim édes tartományát; Eltépném lelkemet Szerelmedért.
Szerelmedért Fa lennék bérc fején, Felölteném zöld lombozatját, Eltűrném villám s vész haragját, S meghalnék minden év telén Szerelmedért.
Szerelmedért Lennék bérc-nyomta kő,Ott égnék földalatti lánggal, Kihalhatatlan fájdalommal, És némán szenvedő, Szerelmedért.
Szerelmedért Eltépett lelkemetIstentől újra visszakérném, Dicsőbb erénnyel ékesítném S örömmel nyújtanám neked Szerelmedért!
Vörösmarty Mihály Bátor SMS A nevednél már csak a mosolyod szebb.
Csalódás SMS Nem érhetek hozzád, nem fekhetek melléd, nem súghatom oda: csókolj, mert kell még! Te lettél volna a legszebb örömöm, s, ha veled álmodom azt is köszönöm!
Erotikus SMS Mikor ezt az SMS-t olvasni kezded, a küldője szívesen megfogná a segged. Mosolyodból ítélve tetszik az ötlet, kipróbálhatnánk egy kicsivel többet?
Hiányzol SMS A legszebb érzés, ha rád gondolok. A legszebb érzés, ha rólad álmodom. A legszebb érzés, ha hozzád érhetek és, ha veled ébredhetek.
Jó reggelt! SMS Jó reggelt szerelmem, újabb gyönyörű nap számomra mert szerethetlek. Puszi Édesem!
Megbocsátás SMS Eddig, hazugságban éltem, üresnek érzem a lelkem. Nélküled nincs bennem élet, ne vedd el tőlem a szíved!
Romantikus SMS A Nap szereti úgy az óceánt, mint én mosolygó lépteid! Úgy szeretIek, mint szomjazó a, harmat friss cseppjeit!
Szép napot SMS Hidegen kelt fel ma a nap, de mosolyoddal felmelegítesz mindent. Hát mosolyogj sokat s legyen szép minden pillanat!
Valentin napi SMS Ez az SMS jókedvet és boldogságot közvetít. Már az olvasás pillanatában rád tör egy kellemes érzés. Ez így legyen mindig.
Vicces SMS Az életem nem élhetem, ha a nemi életem nem veled élhetem

Arcod keresem a naplementében, amit máshonnan látunk, te meg én. Neked az óceánról ragyog vissza, nekem a fák közt szűrődik át a fény.
Arcod keresem a csillagok közt, amit együtt nézünk talán. A csillagokkal beszélek, és közben akaratlanul is, meg-megérint a magány.
Arcod keresem az arcok közt, megtörve már, és e keresés közben más arcok találnak rám. De szemükbe nézve nem látok mást, csak egy arcot, egy látomást, melyet keresni fájó, mely szüntelenül, mindig szemem előtt lángol. . . A te arcod.

Tudom, kisebb gondod is nagyobb annál, minthogy engem szeress, Tudom, enyém sohasem lehetsz, Tudom, szíved másé, más is szeret, Tudom, hogy Te Őt igenis szereted. De vége, tudom, boldog vagy vele, Gondolj néha egy barna lány két szép szemére, Tudnod kell, én tiszta szívből szeretlek. Én Téged, míg élek, soha-soha el nem feledlek!!!
Erős a sodrás és elvisz az ár, más csókol, más szeret és más karja zár. De emléked őrzöm, szívembe temetem, bárhova bújsz, én sosem feledem.

Valahol messze, valahol távol, valaki szíve teérted lángol. Emléked egy hű szív hűségesen őrzi, ha te is szereted, írjál választ neki.

Reggel, ha felébredsz, észre fogod venni, kicsike szobádból nem hiányzik semmi. De hogy én ott jártam, megtudod könnyen, hófehér párnádon ott csillog a könnyem.

Szeretlek! Hogy miért ne kérdezd, Csukd be a szemed és a szíveddel érezd. Szeretném, ha az érzéseim kölcsönösek lennének, A csókjaid engem boldoggá tennének. De tudom, hogy ezek csak egy nagyon szép álmok, Amit örök életen át csak álmomban látok. Te nem szeretsz, s ezt nagyon jól tudom, én ezt a sok várakozást már nagyon unom. De tudd, hogy én még akkor is szeretlek, ha elmegyek innét, Szeretném, ha majd a siromra egy szál rózsát vinnél. És átölelnéd keresztem SÍrva, én már akkor ugyan, ott fekszem a sirba. Annyit kérek mond azt siromnál állva, hogy : - Sose feledlek! én pedig csak annyit üzenek: Még mindig Szeretlek!

Egy reggel
Egy reggel fülig érő mosollyan ébredtem, Azt hittem szép nap lesz, de tévedtem, Ágyamat megvetvén, ablakomon kinéztem, Rájöttem-e szép napra semmit nem intéztem. Lebeszéltem egy randit az édesemmel, Szerettem őt, de tudtam vele játszom az életemmel, Ő volt minden lánynak legszebb álma, S ő megkap minden lányt, ki szíve vágya, Féltem hogy elhagy, és megválik tőlem, Vagy, éppen elhalásszák előlem. A randin elmondtam mi nyomta szívem, Ő végig hallgatta mit mondtam, híven. Utánnam ő is szóhoz jutott, S mondani valóján gyorsan végig futott. A lényege az volt, hogy ő már más lányt szeret, S hogy ő sajnálja, de megcsalt vele. Sírva, zokogva, szaladtam el Aztán siettem a szobámba fel, Ágynak estem, s ki sem keltem, Azt a napot tudom nem felejtem. Nem tudtam őt kiheverni a mai napra sem, De tudom őt nem felejtem soha sem!!

Valahol létezel, valahol én is valamit kérdezel, valamit én is néha vágy van benne, néha remény is
valahol valamit te is én is...

„hiányzik! hiányzik a csókod amikor ajkad ajkamhoz ért. hiányzik az érintésed mikor kezed kezemhez ért. hiányzik a tekinteted mikor rám néztél a elpirultam hiányzik minden veled töltött percem…”

Kedvesemhez!
Csillogó szemed, ha látomTudom, valóság ez nem álom.Te vagy nekem a mindenem,Mert Te vagy nekem a kedvesem.
Most, hogy egymásra találtatok nemes és szép dolog,A nagy élet elindult, siet, fut és robog...Megértés és türelem boldogságtok titka,Elore tekintsetek, ne nézzetek vissza!
Ha szeretetben s békében egymás mellett vagytok,A nagybetus élettol sok szép dolgot kaptok!E sorokat, ha száz évesen olvassátok újra,Emlékezzetek boldogan a csodálatos múltra!
Hogyha két szereto szív megöregszik,mily mély, áhitatos boldogság jut nekik!Szerelem! égi frígy! ó, lelkek tiszta lánca!Megorzi sugarát, ha kihunyt is a lángja.
Az elso szerelemben a lelket jóval a test elott vesszük el, késobb a testet ragadjuk el a lélek elott, és néha a lélekre már egyáltalán nem is kerül sor.
A szerelem azt jelenti, hogy két ember: ketto és mégis egy. Egy férfi és egy no egyetlen angyallá olvad össze. Ez a mennyország.

Menyi érzelem lángol a sorokban
Mint, mennyei érzés a csillagokban
Áthatol, süvít, széttép a szenvedély
Szeretni, szeretni Valakit Valamiért

Micsoda fájdalomban úszik a vágy
Minden sor szenvedőn, felizzó láng
Oly lángokká korbácsolt, vakító tűzAmely minden szerelmest versbe űz
Engem is elhozott, egykoron közétek
Fájdalmaim itt meglelő, szenvedésem
Ez volt a hely, hol meghasadt a szívem
Ám hamvaimból hajnalban tovaléptem
Itt lelt megnyugvást, szerelmes szívem
Ide bújt el a versekbe összetört lelkem
Hittem naponta, hogy van még remény
Ezt sugalltam emlékszem, Én is Feléd

Olvasva soraidat, megborzong szívem
Oly érzések, melyeket, én is itt átéltem
Egy önzetlen szerelemtől éhes kis szív
Naponta igazáért fájdalmas tusákat vív
Ám e párbaj egyedül veszteséggel jár
Nincs még melletted, ki helyetted kiáll
Ki bátran mutatná meg e fura világnak
Az igaz szerelmesek mindent kiállnak
Szerelem?
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,Elrévedezni némely szavadon,Mint alkonyégfelhőjén mely ragyog,És rajta túl, derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,Egy pillantásod, ha megkeres,Mint napsugár, villan a tetőn,Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,Hogy megszépült megint az életem,Szavaid selyme szíven simogat,Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,Fájása édes,hadd fájjon, hagyom.Ha balgaság, ha tévedés, legyen,Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.(Juhász Gyula)

Van-e értelme életednek?

Teszed egyik lépést a másik után,a megszokott rutin szerint telnek napjaid.Azt gondolod, minden megy a maga útján,s nem veszed észre, hogy nincsenek vágyaid.
Igazi vágyakra gondolok, nem anyagiakra,nem nagyobb házra, kocsira vagy külföldi utakra,mert ezek csak röpke kielégülést hoznak,de lelkednek nyugalmat nem ajándékoznak.
Mikor mondtad utoljára valakinek, hogy szereted?S nem megszokásból, számításból tetted,de szívből felfakadó jajdulással,hálával, örömmel vagy belső földindulással.
És Neked mikor köszönték meg utoljára, hogy vagy?Mikor mondták, hogy szebb Tőled a világ?Hogy valaki számára igazán fontos vagy?S hogy számára Te vagy a legeslegszebb virág?
Esténként, amikor lefekszel. visszanézel-e napodra?Megvizsgálod-e, hogy mit tehettél volna jobban?Tűzöl-e ki célokat a munkádra, s kapcsolataidra?Vagy csak élsz bele a világba, mint a vidra?
Vidra-élet, állati lét, jó is az - neki.De az embert az állati létből valami kiemeli.Nem csak tudattalanul, ösztönösen éli életét,de folyton kutatja, keresi értelmét.
Ha még nem tudod, miért is élsz,kezdd azzal, hogy megfigyeled tetteid,S hogy Te magad adsz értelmet életednek,felismervén, hogy mi lakozik Benned.
Ki tudja?

Ki tudja,hány perc,hány óra, hány nap az élet?Öszintén remélem,mielőtt életem végére ér,Lesz még szerencsém ölelni, szeretni téged.Eljössz e egy nap szerelmemért?Semmit nem várok, csak remélek.És mint az óramutató az órán, mendegélek,Ha már nem lesz holnap, én attól sem félek,Nem fáj a szív,ha nem dobog,és nincs benne élet.De ma még itt vagyok, és még élek,Szeretlek,mig a nap ragyog az égen.
Rólad

Ma rólad szeretnék írniHol vagytok szavak?Félek, ezen az éjszakánAz álmok is alszanakCsak én vagyok ébren,Bennem a magány dalolTalán messze-messzeTe már alszol valaholÉs álmodsz is, tán rólamDe reggelre elfelejtedÉrzed, egyre közelebbHoznak hozzám aRohanó percekAztán újra ellop a zord időHelyetted fakó álmok jönnekTiéd ajkamon minden mosolyTiéd szememen a könnycseppNélküled csak csend vagyokNélküled csak remegésArra hogy mennyire szeretlekEzer szó is kevés.
Rólad

Ma rólad szeretnék írniHol vagytok szavak?Félek, ezen az éjszakánAz álmok is alszanakCsak én vagyok ébren,Bennem a magány dalolTalán messze-messzeTe már alszol valaholÉs álmodsz is, tán rólamDe reggelre elfelejtedÉrzed, egyre közelebbHoznak hozzám aRohanó percekAztán újra ellop a zord időHelyetted fakó álmok jönnekTiéd ajkamon minden mosolyTiéd szememen a könnycseppNélküled csak csend vagyokNélküled csak remegésArra hogy mennyire szeretlekEzer szó is kevés.
1923Szerelmes vers
Hegyes fogakkal mard az ajkam,Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,Csak szép játék vagy, összetörlek,Fényét veszem nagy, szép szemednek.- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,Hiába minden álszemérem,Hiába minden. Ölbe kaplak:Harapj, harapj, vagy én haraplak!1923. jan. 1.Önarckép
1923. jan.
Dacos, vad erdő sűrű nagy hajam.Már meggyötörte asszonyujj viharja,Forró száj baglya néha megzavarja.Alatta zúg a gondolatfolyam.
Milyen mély medrű, nem tudom, de mély.Hitek szirtjét bús iszapjába mossa,Nagy homlokom a Vaskapu-szorossa,Hol rég utat vágott a szenvedély.
Zord partján - csókhíd szépen szökne itt,Melyen portyázni víg asszony-tatár megy -Örök-zsibongó, vijjogó madárhegy:Sötét gond rakja barna fészkeit.
Szivemben vágyhegylánc, jaj-kráteres;Még forró, fülledt nyár vonaglik völgyénS dermedt, havas csúcsán "Ember"-t üvöltvénEgy őrült lélek máglyákat keres!1923. jan. 5.Egy asszony s egy leány
Ó messzi, messzi két szép Asszonyok!Egy asszony s egy leány szivembe verten.Mig értük tornáz ifju, büszke lelkem,Vágyam közöttük gyáván kóborog.
És jaj a Végzet átkozott-konok,Duhaj mámort csihol sötét szemembenS dús, ölelő-nagy ágyu vérerembenÉrtük lihegnek megváltó borok.
A lány: Ős, termő, naphajú mező,Az Élet vár szent méhében magokraS úgy szól szava, mint hallgatag habokraHa lágyan símul esti evező.
Az asszony: Város, bűnös elveszés,Rejtelmes és meleg homály, hol bongvaBúg esteórát vágyak titka, tornyaS forró polippá ájul át a kéz.
Két tulsó part. Közöttük égtem annyitS csókolja most is nagy szivem a Bor.Mint szép, tünő nap bánata mikorFáradt folyón sötéten átaranylik.1923. jan. elejénIgaz, őszinte búcsú
Bús fejetekbe űzve jöttem.Menykövek cívódtak fölöttem.
Láttam két nagy szemet, bogárzót;A szép leánynak szóltam pár szót.
Tán szóltam néki. Meg sem bántam.Én soha semmit meg nem bántam.
Nincs tartozásom: Mind adó volt,Mellyel a világ szűken hódolt.
Abból se maradt semmi másnap.S panasz se kell, azt adja másnak!
Hogy panaszkodtam néha mégis?Hát szennyes néha még az ég is!
Átéltem már tizennyolc évetS láttam, mit ér az emberélet.
Nem tarthat mások akaratja,Én elmegyek, ha kedvem tartja.
Szeretsz? Ne menjek?... Vérre lestél,Ó, kínban gyönyörködő testvér!1923. jan. 8. / 1924. dec.Tovább én nem birom
Istenem, adj két megvakult szemet,Imás ajkat, ki térden emleget,Lelket, ki tudja, tenni bírsz csodátS agyat, ki nálam sokkal ostobább.
Ó, rettentő Isten, nagy vagy, ha vagy,Gyötrött testemmel bár pokolnak adj,De másikat küldj - méltó-nagy kinom,De, ó Uram, tovább én nem birom.
Küldj másikat, kinek meleg szavátBölcsőn susogják boldog, szép anyák,Kiért a föld fáklyás örömre gyúlS kinél hitványabb még a pénzes úr.
Ki nem gyűlölné pénzéhségüket,Ki nem bánná, hogy minden szív süket,Kit meg nem indit asszony és nyomor.S mosolygó arca ne legyen komor.
Ó, válts föl, Isten, végre engemetS a pénz miatt ájult nagy lelkemet,Szédült időd forró lehelletét,Hideg halálsohajtás fujja szét!1923. jan. 9.Ad sidera...
Anyám, ki már a messzi végtelen vagyS nem gyötrődöl, hogy nincs kenyér megint,Nem sáppadsz el, ha szűkös este int,Hogy kis rikkancs fiad vérébe jajgat.
Anyám, ki már a néma végtelen vagyS borús szemed fiadra nem tekint,Ó meg ne lásd az ólom-öklü Kínt -Miatta zúg e tört, betegre vert agy.
Anyám, falatkenyért sem ér az élet!De nagy hitem van s szép jövőnek élek:Ne orditson pénzért gyerektorok
S tudjon zokogni anyja temetésén.S ne rúgjon még az Ember szenvedésénA Pénz.1923. jan. 19.A bátrak
Ki gyáván várja a halált,Magába zárja azt a föld,Midőn a száj lilára váltS két szeme rémületre tört.
Annak nem nyitja a titokBordó, nehéz, nagy függönyét,Csak aki bátran állitottElébe s büszkén tépi szét.
Ó nagy, ki bátran odaállt,Hol búg a néma sejtelemS szolgáját hívja, a halált,Alázattal ki megjelen.
Minden liliom illataHűlő, meleg szivén libeg.Ó szent, ki bátran, át, oda,Ifjú lélekkel halni megy!1923. jan. 23. / 1924. dec.Petőfi tüze
Falvát megőrült népe lerombolá,Házunk az nincs, fél fal, ha mi megmaradt, Gonosz Tél van s e kis családnak Tűze, Petőfi - az Eszme: hol van?
* * *
Petőfi Sándor, Tégedet ünnepelA jajgató nép s a süket Elnyomás, De nagy lelked tüzét, az Eszmét, Cifra, hideg lobogás takarja.
Ó, ünnepelvén, mélyre temetnek el!Petőfi Sándor, ámde azért nyugodj: Az Eszme ég az elnyomottak Büszke szivében örök dalodra.
És égni fog, mert nagy hitem ójja meg:Világszabadság! - így köszönök, Vezér, S örömtelen tizennyolc évem Szent lobogója elődbe hajlik.1923. jan. 23.Eggyéölelődés vágya
Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,Csókos kín ajkamat hiába rágjaS ölelni vágyás: többet akarok.
Husodba forróság lohol lihegve,Ruhád letépve szállna mély egekbeS aztán? mi van még? - Többet akarok!
Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyjaKemencére vetett, mely összemarja,Vágyban vonagló szép szivem olyan.
Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!Hogy folyna eggyé vérem és a véred,Mint szélvész ültén két fáradt folyam.
`Egy` lelkünk lenne, mely nyugodtan lengneÉs semmisülne át a végtelenbeS betelt egy-test, mely többé nem akar.
Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.Mint eggyé lesz a szellő és az illat,Ha már sunyít a romboló Vihar.1923. jan. végénTávoli ének
Ajkam hiába is haraptad,Lehámlik róla már a bőr.S emlékemen se csókol ajkad,Csak úgy piroslik messziről.
Csak úgy piroslik messziről, mintLámpás sötét mezőbe lenn,Hol már nincsen nap és idő sincs,Fölötte néma végtelen.
S a lámpás zárt üvegje koppan,Rászáll nehány szép éjbogár,Rászáll, futos, lehull halottan:A lángra mind halott-sovár.
S a lámpás ég piros szinében,Fölötte hűvös szél suhan,A Távol száll a véren, érenÉs szívem megremeg busan.
Ajkad nekem csak úgy piroslik,Mint messzi vágy fájó sziven.Tört színe nem vakít, nem oszlik,Csak ring a bánat mélyiben.1923. jan. végénÉjjel
Halkan hörög végsőt a lámpaS a nagy halál apáca-lánya,Sötét királylány jő szobámba.
Hideg szemét szemembe oltja,Csöndet simít bús homlokomra,Nem érzi, gödre mily goromba.
Nem kérdi, szürke-é a vágyam,Nem nézi, mily kopott az ágyam,Csak átölel a csöndbe lágyan.
Pompát csókol szűz gondolatraÉs megcsókolja, bármi gyatra.Rokkant gyereklelkem ringatja.
Sötét haja szobámra bomlikS miken komorság, köd borong itt,Most megszépülnek ócska holmik.
És én kibontanám a vérem,Ha hívna atyjához fehéren:Várlak, fiacskám, régen, régen.
Hiába várom, hangja nincsen,Mely ama palotába intsen,Hol rég csüggök titok-kilincsen.
Egy eszelős öreg motyog csak,Az esső s mindenütt kopogtat:Halottak vagytok, csúf halottak.1923. febr. 10.Magyarok
1
Minek magunkat lassan ölni?Nem jobb egyszerre megdögölni?Mint rokkant lábbal tántorogva,Vizes, vak szemmel csillagokba,Rossz, messzi csillagokba nézniS régi dicsőséget idézni,Idézni mind, mi ősi, ódon.Hogy hátha mégiscsak megszánnaAz Úristen valami módon.
Minek magunkat lassan ölni?Gonoszság helyett búza nől kiAz égről földbe hullt szivünkön;De igaz, nótás, füttyös másnak.Magyar, köszönj az elmulásnak,Nincs mit kereskedj már e tájon,Akad legény, ki ideálljonS ásóját vígan földbeszúrja!
Mit nyöszörögsz? nem akarsz halni?Hisz életünk úgyiscsak talmiS nem is nagyon kell már akarni,Akaródik ez nélküled,Agyadban bár égő hodályba zártRiadt baromként bőg a rémület.
1923. febr. 15.
2
Bezárva okos őrültek közé,Szenvedünk, mint az eldugott kenyér.Rab szíveink örök szerelmese,A nagy világ minket hiába hív!Ó nagy világ, csak érted éltünk eddig,Száguldó, forró ménesek utánA barna földek múló dobajátSzívünk teérted dobogta továbbÉs mozdonyaink szálló dübörgéseFeléd lengeti most is lelkeinket!S a nyomorultak, ők, akik miattTemetőnek is kicsi lett világunk,Még ők biztatnak, hogy a pusztulástHős bátorsággal s daccal kell kibirnunk!Hát lesz-e magyar, ha mi nem leszünk?
Ó be kicsi az ő piszkos vágyuk!Alig látszik, hogy fájdalmunkra csöppent.
Sikoltani!Ha levegőtlen vihar a jajunk,Akkor is csakSikoltani!Hogy minden búzatábla kiperegjen.
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,Nekünk nyisson ajtót a reménység!1924 végeAdy endre helyett mondom
A sírás nekem nem kenyerem.Az Úr megverte kushadt fajtám -Most nekilátok s én verem.
Talán az Ima sáppad ajkán,Ha az Üvöltés ott terem.
S ha föl nem üvölt hulla-fajtám,Addig verem, mig szétverem.1923. febr. 17.Asszonyvárás asszonyszobor mellett
Asszonyra várok, aki vággyal telveMost szép, forró kezévelHajamba túrna s nagyon megölelne.
Asszony. S villogna bőre a homályba,Mint ez a szoborasszony,Kire félénken hull a holdvilága.
Asszony, kinek oly megadó az ajka,Mint ez a szoborasszony,Ki szép kőtestét félénk holdnak adja.
Nem is tudom: ki. Szent és messzi asszony.Egy áldott száj, ki számraMohó polipként s forrón rátapadjon.
Súlyos parfőmje fojtogatva szállnaÉs megremegne szívem,Mint szellőtől meging dús, déli pálma.
S ha megkérném, a szobor mellé állna -Ó, forró, szép szobor, kinA holdvilág is tüzes csókká válna!
Szobor, egy élő asszony állna melléd!...Szobor, hideg s én mégisMegcsókolom most fényes, büszke mellét.1923. febr. 19.Sacrilegium
Mint vad, részeg legény, kit mámorábantemplomba visznek ördöngös boroks kurjongatván a Szűzhöz ott galádan,felé ölelni vágyva kujtorog,
hogy megremeg a Gyermek is karjában,midőn a szeme véresen forog -hogy távol vagy, ilyennek látom vágyam,így motyog feléd és így tántorog.
Madonna-lélek, ó, azért ne vess meg,hisz engemet, halálra, már keresneka bánatok, mint bősz tömeg, ha lát
szentségtörést, vad bosszuért kiált.Tudom, hogy engem durván megköveznek.Csak te megadd a Szűz bocsánatát.1923. febr. 23. / 1934Ember is; magyar is; magam is
Nagy szívemből a keserűség torkaHaló tüdőbetegként fölhörög:No, valaki itt szép rakásra hordtaA szenvedést - s ez élet? és örök?
Igen, csak menni s üreges sebünketKitátva hagyni, lepje csak a porS Istent keresni: Nagy Bírót, ki büntetS bús keresőt ki anyaként apol
S az égre fölhörögni, nem találván,És szitkozódni - hátha észre veszS tovább loholni elrugottan, árván,Mert Ismeretlenünknek tetszik ez!
Bajnok-futók roppant, őrült arénán,Hol mindenképp csak vesztes lehetünkS Cézárunkhoz még esdekelni bénán,Mert intésétől függ az életünk!
Éhessen bőgni és amit ha bántott,Nem bántott így a Mammon ökle sem:Rossz mellünk verve sírni miatyánkot,Amíg mosolyg az Úr csak csendesen.
Ó szörnyü Úr, kit ember sohse látott,Nem görnyedek már több litániát,Robbanjon össze százezer világod,Nem lesz itt úgyse boldogabb világ!1923. febr. 23.Hűség
Mint holt leánynak őrült szeretője,Ki este, hogyha gyúlnak csillagokÉs fényük búsan, szomorún lobog,Mint gyertyák, melyek, hol a szemfedője
A holt leánynak sápadtan fehérlik,Búskomoran, hallgatva állanak;Mint jegenyék, ha már leszáll a Nap,Sötét csucsukra hintve égi fényit,
Haldoklóként, ki utolsót lehel még,Melyben szép lelke rejtve szétoson -Ki este surran álmos utsoron,Hóna alatt biborló, hímes kelmék
S belopózván félénk, nyikorgó ajtón,Halkan könyez csöndes, fehér szobán;Holtan hallgat csöndes, fehér leányS künn ifju vágyak sírnak fel sohajtón.
Búját a borzalom, miként nagy, éjiBagoly a szárcsát, úgy rebbenti meg.De megcsókolja forrón hóhidegAjkát a holtnak, aztán elmetéli
Nyakát, fehér nyakát s vörös selyembeBurkolva szép fejét, szökik hazaS habár a hús a csontokon lazaS már foszladoz, csak őrzi, őrzi egyre.
Ugy őrzi lelkem is te képedet,A távoltól megóva, itt, szivemben.De az nem oszlik: Bánatműteremben,Ahol a szobrász sírva ténfereg,
Tört szobrokat szórván az éjbe szét -Ott hallgat emléked halotti maszkjaS előtte, ami szóra nem fakasztja,A szerelem pirosló mécse ég.1923. febr. 29.Lányszépség dícsérete
Espersit Cacának
1
Valaki másnak kéne mostan jönni,Ki nálam mégis szebben tud köszönni,Ki nem dadog, látván szépségedet:Bátor, bolondos, lelkes nagy-gyerek.
Ki így köszönne: "Szépség, bárhová lépsz,Neked lobog fel mindenütt a lángészS mint ó remekművet, mely isteni,Úgy megcsudál az alkotó zseni.
Ki trónusán a Nemlátottat várja,Hódol neked művészek büszke álma,Pedig halkan szólsz s mégis általaLedől a közöny Jerichó-fala!..."
Igen, tán így, de szebben, lelkesebben,Mint tűzimádónak vak rengetegbenÁldó hozsánna zengne ajkirúl,Ha körülötte az erdő kigyúl.
S én nem birom, bocsáss meg szép Valóság!Csak lelkem tép még egy utolsó rózsátS mint bánatkertész kis örömvizét,Szirmát elődbe halkan hinti szét.
2
Mint vércsevágy a röpke vadgalambot,Úgy űzöm a félénk szépséget én.Mert búfelhős lelkem sötét egénValaki szeme fényeket zuhantott
S hallgatva várja most a méltó hangot,Tudom, ki áldva csügg dicséretén.S én szétmarcangolom, ha meglelém,Mint vércsevágy a röpke vadgalambot.
S mely szárnyát fáradtan vonszolja, földön,Mint ázott és beteg madár vergődöm,Nem tudván méltón szólni szépségednek.
S várom remegve, mosolyogjon kedved,Mert jó, ha vergődésemen mulat:Csak vergődés a méltó hódolat.1923. márc. 1.Templom; hulla; rózsa
Komoly, komor, magányos, bús templomkert vagyok,Hol asszonykéz hiányán magasra nőtt a dudva,A fojtó keserűség, de szűzi illatotOnt közte sok dus szépség, virág, elrejtve, dugva.Komoly, komor, magányos, bús templomkert vagyok.
Egy rongyos, béna koldus hever a kerti zugba,Életvágyam hullája, kit a könyörtelenPogány népség hagyott, hogy pusztuljon éhen hullva.Most véres-rőt avart szór vad-lombos szerelem:Egy rongyos, béna koldus hever a kerti zugba.
Templom szivem, de senki nem törődik velem,Aranybálványt tömjénez, Igazságként, eretnek,Fáradt harangozója pedig a kötelenFeszűl, riadt agyam, ha Szabadságot temetnek.Templom szivem, de senki nem törődik velem.
Csak néhány régi hívem, ki kalapot emel meg,Ha fehér papja, lelkem, igét mormol magaS köré poklos, rongyos, de szűz vágyak seregelnekS álom-imájuk lebben s harsan zsoltár szava.Csak néhány régi hívem, ki kalapot emel meg.
A zsoltár, hullaszag s a virágok illataAz Igazság felé száll (Nem holdaz ragyogósdit:Komor szentélyt hiában az Úr nem állata)A végtelenbe száll és nagy egybe csókolódikA zsoltár, hullaszag s a virágok illata.1923. márc. 10.(Versem komor...)
Versem komor, félelmes bajtárs,A jaj-mezőn, ha nagy a zajgásLábai vígadozva jönnek,Mint Noé végén vízözönnek.
Súlyátul görnyed gyáva szív: Sarkát keményen odanyomja, Kegyelmet pallósára hív S botor fülekhez nincs pardonja.
Ilyen legénnyel bizakodvánGyőztesen állok minden tornán,A senkiket hadakba lássam:Megvédjük egymást én s bajtársam.
Bátor. De félek egytül én: Ha szálló pihe napsugárban, Csak, versem nagy szemed tüzén. Meg kell tagadni bús bajtársam.1923. márc. 11.Tavaszi labdajáték
Piros labdámat föl-fölhajigálom,Most néked játszom, néked egyedül.Által a halk, mosolyos violákon,Szépséged kastélyablakán belül,Ó nézd a labdát, álom-égbe szállónNem napsugáron, szemeden hevülSzép fénye, mint eső után a márványSzüz tórul visszacsillan a szivárvány.
Ó nézd a labdát, hogy suhan zuhanva,Mily fürgén szökken mindig újra fel!Hajolj ki, hogy mosolyvirágid hamvaLibbenjen véle égi útra el,Nevess, nevess, hogy száll s hull víg iramba,Mig suhanása halkan énekel,Nevess s ne tudd, hogy majd szétszaggatom márGyötört szivem virágos ablakodnál.
Nem kérem, hogy virágid főmre fonjad,Csak mosolyogj ó, csak tovább ne menj,Mert nagy, bús kedvem szürke verssé fonnyad:Angyal nekűl mit érhet még a menny?!Mert istene leszel bár bánatomnak,Borba vetem sebekre mart szivem:Ragadja vad folyója tépett labdám,Mig sírok, játékot s szemet siratván.1923. márc. 12.Útrahívás
Képedet halk ritmusok ősi habjánhadd viszem csak, szép, kicsi lány, magammal.Ismeretlen, messzi vizek hulláma, halld, idemormol.
Libbenő, lágy árnyad az ár locsolja -csolnakom ring, szállna az útra máris!Ó, hiszen vár engem a messzi szépség szűz kikötője!
Jöjj velem hát, - szebb legyen égi partjas büszke várát nagy szemed enyhe fényénsímogatván, tégye barátosabbá ifjui kellem!
Jöjj, utunkon majd gyönyörű szivárványszínü álmom fárosza gyúl, ha estefölsuhanván vágyim, utánad úsznak s csillog ezüstjük!
Jöjj velem, mert nélküled is megyek már!Eh, mit is vársz - jössz-e, vagy elragadlak -akarásom nem töröm össze lányos ostobaságon!1923. márc. 13. / 1934Ezerfárosznyi végzet
Mintha szerelmes békaDús, fülledt nyári rétenLassan, pihegve másznaSzép, szűzi tó fele,
Mohón reszketve ajkamÚgy kúszik selymesébenMélyillatú hajadnakFehér válladra le.
A szemed ne emeld föl,Életberántó fényeZavarná most a szívem,Ki rőt vágyam tüzén,
Magagyújtotta máglyánMa lelkesen elégne:Őrjöngő tűzimádóMódján szédült legény.
Ó, hadd ölellek által,Mint ritka aranyércetOlvasztók forrósága,Te, csókok ércere!
Vakult szemeknek ég ittEzerfárosznyi végzet,Én éber toronyőrömKábulj te is bele!1923. márc. 25.(Ha nem veszik észben...)
Ha nem veszik észben,A fárosz csak égjen:Nem hallgatnak? dalolj szivemAkkor süketségben!
Békességnek jöttemS már gyilkot kötöttem:Kain kell itt Ábel helyettS Krisztus - elgyötörten.
Ki lelkét odadjaS ámul szépre, nagyra,Itt kereszttel dorongoljákHátulról azt agyba.
Elvész, itt ki békélt,Jaj, szomorú vég ért:Bűn a harc és harcolnom kellItt a békességért.
Bajtárs csak a testvérS hullt hitem elesténEgyedűl, bús Igazságként,Állok a holttestnél.
S én szent esküvésemSzóljon hát egészen:Vagy ölelő békesség már,Vagy temető lészen.
Őrültházba visznek,Vagy szivekkel hisznek,Vagy meg ólmot olvasszanakKeresztelő viznek.
Lelkem: Krisztus arca,Ránca: Béke harca -Nem jöhettem félembermódJajgató kudarcra.
S fárosz lángja lebben,Meg se látva szebben,Dalolni, ha nem is vészikNyomorú fülekben!1923. márc. 26.A betűk sivatagában
A gót s latin betűk sivatagában,Fáradt diák, virágot keresek.Oly szürke vagyok multban és a mábanS szeretnék élni én is keveset!Tavasz van, rajtam bágyadt barnaság van,Az utakon vidám szerelmesekS amíg viaskodom a Bánat-ölyvvel,Az út, a fák, a rét - és minden zöldel.
Az ó betűkre friss könnyűket ejtek,Nem hat reám vitéz lovagkoraÉs jaj nekem, hogy mindent elfelejtek,Ha nevet alabástrom fogsora,Mert bennem is lassan, szépen megerjedtS kiforrt a szerelem részeg bora;De ajkaimra gyöngyei se jutnakS én nem lehetek társa mámoruknak.
Igy lassan vérzem el a tűnt igékenÉs nem csókolhatom meg a kezét.Fejem sokszor töröm sok semmiségenS áhítom közben léptei neszét.És úgy szeretem, mint szerettek régen:Hektor szerette így Andromachét.Erősszivű volt Andromache férje,És gyönge szívem párját hát ne kérje.
Szeretném bátran becsukni egyszerA kopott könyvek ócska födelétÉs csókolózni illatozó esttel,Mikor reám vár és reá a rét.De jaj, vigyáz rám sok szigorú mester,Csak vágyam kóborolhat szerteszét,Míg én magam süket betűkben élek,Mint Cháron hídjáról leszédült lélek.1923. márc.Elköszönő szelíd szavak
Már elhagyom tizennyolc évemet,Már elhagyom e kis vidéki várostS a születésnap kurta korcsmájábanMint búcsuzó cigány a faluvégenMég egy nótát is muzsikálok már mostHogy elhagyom tizennyolc évemet.
Utas fiúnak szép, komoly anyám,Az iskola is ad talán pogácsát.Hisz tudja, majd a legjobb fia voltam,Csak szőke szeretőm, a Líra rosszáBódított; és hogy mámorából váltsák,Nincsen szebb csók - ugye, komoly anyám?
A félénk és komolykodó fiúSzép temetőben, a szivemben porlad:(Az élő harcos hős, de vén, komor bölcs)A Gyermeket rossz, céda cimborái,Korán vitték az emberek a bornak.S a keserűség elvitt, jó fiú.
Uj és paraszti fütyként indulokS ünnepnapoknak színes templomormánTalán az első versek napsugára,Talán az első egyetlen leányszem(Mindegy) a legszebb és örök ragyog rám,Ki uj, paraszti fütyként indulok.
Van itt még néhány jó, idős komám,Ölelő csöndje néhány öreg háznak:Szeretlek, mint az álmodó a méhest.Ó, itt a nyugalom zenél fülünkbenHa esténként békák harmónikáznak.Nagyon szeretlek néhány jó komám.
S már elhagyom tizennyolc évemet,E kis vidéki várost elhagyom már.Mert menni `kell` és én már meg se kérdem,Hogy többet ér-e a rideg Öröklét,Az egész világ kicsi városomnál.Csak elhagyom tizennyolc évemet.1923. ápr. 23.Költőszerelem teremtő estje
Az erdőben elülnek már a varjakÉs lelkemben a sötét gondok is.Szűz Hold csókolgat száz rügyező gallyatS ujult szerelmet fehér arcod is.Most minden: erdő, rét s az ég is hallgat.
S hallgatnak most a büszke dalok is.De vége lesz e csoda végtelennek,A Nap, a küzdelem kikél s hamisGondok, varjak szöllőkre, szívre kelnek,A Hold lehull és véle álmom is.
A hajsza jön, a hajsza krajcáros, búsS az estét várom: új holdat teremtsek.Isten vagyok s a leghitványabb koldús!1923. ápr. 26.A legutolsó harcos
Valami forró, nyári éjszakánGyárfüst ölelt át lomha földszagotS a legnagyobb lélek szökkent belém:Az ucca és a föld fia vagyok.
Ma hat földrészre nyílik bimbaja -Szép szívem óriás, piros virágÉs villamos hullámok: lengetikVilágbelengő, kitárult szagát.
Börtön, kaszárnya, templom nem elég,Hogy a hegyekről ledobja szavamÉs minden ige fölöttem lebegÉs minden más szándék szándéktalan.
Ha én sírok, a világ vére hull,Ha káromkodok, minden trón remeg,Ha nevetek, az Isten is örülS tavaszba szöknek akkor a telek!
Hitem a sors lesz: Szívbéli UrunkAkar csodátlan, új, legszebb csodát -Kaszárnyát, börtönt elrombolnak azArcunkról ömlő, lelkes lavinák.
Minden jövendő tűz is bennem él,Hogy az utolsó harcos én legyek.A simogatás az én lobogómS minden megindul, hogyha én megyek!
A lelkesedés zengő süvegétÉgig hajítják a görnyedt napok,Ha szívetekben a tükör leszek:Az ucca és a föld fia vagyok.1923. ápr. 27. / 1924Lázadó krisztus
" - Ó Uramisten, ne légy Te a Jóság!Ne légy más, mint az Igazságos Úr.Több kalászt adj, de azért el ne vedd aRózsát.
Vagy ne maradj vén Kozmosz-palotádba,Gyere ki, nézd meg - szolgád mit csinál?Ronggyá nem mosná élet-subád emberÁtka.
S Neked könnyű vón a tövist letörni.Tanulhatnál még tőlem is, Uram -Én töröm s nem lesz vacsorám, csak - föld: egyÖlnyi.
A telked azért mégis tisztitom csak.És már egy nagy sajgó gerinc vagyok -Sokat görnyedtem, ne kivánd, hogy eztánRontsak.
Azért ameddig csak birom, csinálom,Bár kezemen csalánmart hólyag ül.S ha vihar jönne, mint a korhadó fa,Állom.
De add kölcsönbe legalább subádat:Téged nem ér el átok és eső,Szép úr-kastélyod van és nagyon gyors aLábad.
Ugysem fizetsz meg munkámért eléggé -Testemnek ágyam is hideg, a FöldS aranyszavad átváltozott rossz, kongóÉrccé.
S munkámban, Uram, érek annyit, mint TeNagy passziódban; és a lelkem isRészed lesz nemsokára s a legszebb fénytHintve:
A szemed lesz, hogy mindent láss meg itten.Bizony mondom, még nincsen is szemed,Most nem látsz. Lennél immár igazságos,Isten!"
Fáradt baromként reszket lelke, teste,Félmunkát végző társak röhögikS feszül, mert tudja - reá korábban jönEste.
Nagy, roskadt lelke igéket emel mégS kilógatja fakult, sápadt szivét,Mint akasztott ember szederjes, szürkeNyelvét.1923. ápr. 29.Hajnalvárás
Mint hajnal börtön ablakára,Ugy jössz komor, bus életembe.Mint hajnal börtön ablakára,
Ki nagy kedvvel jön, vígan zengve,Rigók harsannak torkából kiS a vén, öreg Föld lelkesedve,
Bokrétásan borúl bókolniA friss, csöpp harmat-láb elébe.S ő menyasszonyként csókol holmi
Hitvány gazt is - jaj - bő a fénye.A rabnak mégis bekacag csakS tovább suhan a messzeségbe.
És szívemet, szívét a rabnakLetaglózza a keserűség:Nem várta senki úgy a Napnak
Nagy, kacagásos élet-hűsét,Nem vár úgy céda szeretőreAz elrugott, jó, balga hűség -
S csak bekacagott: hadd gyötörjeÚtált vágyával Éjfél-asszony,Csak másszon nyögve körbe, körbe,
Minden téglát megtapogassonS kacajom ujra sírva várja!
S én várlak, várlak, sírva várlak -Hajnalt a börtön ablakára.1923. máj. 5.Pünkösd előtt
Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére,Mint jóllakott tuzok, magadba hullvaFeledd, hogy büszke, forró szárnyadatCibálja, tépi vének irigy ujja.
Hiszen tudod már mi a Végtelenség:A Végtelenség az a magyar bánatS hiába vergődsz haló hattyuként,Szomorubb lélek búsul majd utánad.
Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak,E végtelen vizen büszkébben usszálS csudáljanak, hogy méltóbban repülZilált szárnyad az égi Sziriusznál.
Szent vagy s ha mégis lenyilaz az Éhség,Mint vadludat rozsdás vessző találja,Ne sírj, dalold el híres éneked,Hogy nyögve várjanak ujabb csodára!1923. máj. 18.Furcsa fohász a sinek között
Te a lelkek összességeFönn az égbeLenn az égbe, mindenségbe -Meghallgatsz-e, Istenem?
Itt feküszöm elhagyottan,Krisztus voltam,Beteg nárcisz eldobottanHalhat így magában el.
Már utamról visszatértem,Sose kértem,Port sose nyalt izzadt térdem,Meghallgatsz-e, Istenem?
Most se mondom, hogy harangozz,Bár a ranghoz,Bocsánat bátor bitanghoz,Megcsudálva illenék.
S messziről jön a vonat már,Ünnep-naptárPiros szeme s virradatnálFénye szebb-enyhén dereng.
Nem gőz, keserűség hajtja,Enyim fajtaS mindegy, hogy ki tüzel rajtaHogy ki lesz a gyilkosom.
Ide senki több ne jöjjönIge-böjtön,Tetvek megdicsőült főkön,Éhen hadd pusztulnak el!
Marnak a símító jobbonS én szabódomTölcsérezni csudamódonLehetetlen koponyát.1923. máj.Májusi ének
Örök reménység istenajka csókolKeserű számra, Ember, égi dalt:Nagy, szűz virág a roskadozó lombbólS Világbékesség szívedből kihajtÉs szeretettel, illatával hódolVilágszabadság, tavasz, téli rajt,Undok lélek-fagyot feledve, EmberRácsókolom magam kezedre rajt,Kérgén lihegjek Világszerelemmel,Mert a Békesség egyszer csak kihajt.Ó halleluja, Május a szivekben,Hozsánna, nékem ezt kell énekelnem:Az Isten legszebb gondolata lelkem!1923. máj.A kozmosz éneke
Szonettkoszorú
A melegszivű Költőnek, a nagyszivű Embernek, JUHÁSZ GYULÁNAK aki örök Atyám és Bátyám,nagy szeretettel és ezzel az ajánlásfélével:
Lelked valami különös csoda: Meleg szivárvány őszi éjszakában. Ilyet még ember nem látott soha: Elszomorodott megenyhülés.
S mint ifjú fiatal menyasszonyát Nászán meleg s halk csókokkal fogadja, Bus negyven évedet szivünkön át Már az Örökélet öleli.
Ujjongva hozom örök Koszorúm - Tizennyolc évem legszebb rózsa rajta - És méltó: vedd: Én túl a vak borún, Bátyám, Krisztusig emelkedem!
1
Külön világot alkotok magam.Mert mint baktériumnak csepp is tenger,Idegen, messzi bolygó minden ember,Kinek csak álma, vágya, gondja van.
És, jaj, nem élhet senki gondtalan!S az erős is forog, de mint a henger,Mely úttestet simít s dübörg, de nem merFölsírni sírva: Fáj az oldalam!
S mert ez örök-Rendünknek tábla-bronzza,Eggyét száz más kimért körökbe vonzza.S csak néhány bús lakója sír e merszen.
Csak néhány gondolat őrül bele,Hogy mért virít, bár marja Űr szele,Kerengő bolygó friss humussza, lelkem.
2
Kerengő bolygó friss humussza lelkem,Nehéz ekével szántja milliárdVad, barna fájdalom s hegyes vasátMélyen lenyomva gázol át a telken.
Gőzös, meleg barázdákon vetettenKincses kalászok bólogatnak átAz út felé, hol kényes, büszke fák,A Szépség fái súgnak át a berken.
Alattuk Ámor űl, ki mindig éhes,Sötét szeme s paraszti szája véres.És éles sziklán gyilkos késeket fen.
Egy tiszta-Érzés arra bandukolS forró vér gőze száll ködökbe, holSzépség-fák állnak illatokkal telten.
3
Szépség-fák állnak illatokkal telten,Lombjuk örök, tél sem vehette el,Ágaikon énekel a pehelyS észbontó pompa nő a téli berken,
Hogy dús istenkéz ősi fenyvesekbenKarácsonyokra nem diszitne felIgy minden ágat, hajnalon ha kelKomoly nap is, ragyogva fényesebben.
Ilyenkor két gonosz titán-gyerek- Kedvvel piroslik tátva-nyitva szájuk -Csinál a hóbul élő, furcsa bábut
És hógolyóz, mig messzi munka van,Hol tört Robot izzadtan ténfereg,Dübörgő gépváros zugó agyam.
4
Dübörgő gépváros zugó agyam:Hangja, mit roppant barlang-viszhang adhatMély orgonára, és a gondolathadRokkant derékkal görbed untalan,
Mint korhadt fűz görnyed szomoruanDeres partján zajló, jeges pataknak.(A épitők téglát téglára raknak,Molnárok szijja suhogón suhan.)
S mind robotol, minek? maguk se tudják,De egyszer tán megunják ezt a munkát,lzzadt ölükben őrület fogan -
S - egyszerre mind! - kizúdulván a kábaMűhelybörtönbül bősz anarkiábaSzétkujtorognak részeg-boldogan.
5
Szétkujtorognak részeg-boldogan,Elűzve a zsarnok királyt, a Gondot,A gondolatok és az ízes lombokAlól örök tavaszba száll, rohan
Lelkük, mint ha a nap sugáribanFölébredő baba kacag s a boldog,Ifjú anya fülébe szárnya-oldottÖröm csattog. De addig munka van.
Csak halk éjfélutáni éjszakán,Mint szunnyadó kedvest meleg leány,Cirógatja gyötört szivük az álom.
S mint éjjel-nyíló áloé-virágon,A kertben, úgy csókolnak elhevertenA holdas fények rajta, mint ha kertben.
6
A holdas fények rajta, mint ha kertbenNyugodt rögökre bő eső ölelJó áldást és a föld lomhán lehelSulyos, meleg szagot, mely égbe terjeng,
Vagy napsugár ha bódult szembe lebben,Hogy száz mámorszin víg ünnepre kel:Erőt vagy vak mámort ugy hintnek elA holdas fények emberbolygó-lelken.
Igy-ugy: Örök a férfibolygó társa,Örök az Asszony, örök a varázsa.S szerelme sokszor lidércként ragyog
S szépsége, fénye, hideg és balog.Pedig kigyúl a vére, ha estendenVilágbogárkák szárnya csókra rebben.
7
Világbogárkák szárnya csókra rebben;Az elefánt nagy vére mennydörög;A vadgalamb turbékol és sürög;Az Ember szebben csókol s véresebben.
A nagy, elomló asszony-test esettenVonagló vággyá őrjít, mint örökFöldéhes izzadt gazdát a rögökFekete zsírja, kapzsi révületben.
Az orditás a torkom elrepessze:Én - jaj - tudom, ez lesz az Ember veszte.Egyszer hiába búg illatozó est -
A Gyermek ködbe pusztul kóboran.Kit úgy ringat, mint Nilus egykor Mózest,Sötét hitem, szent hömpölygő folyam.
8
Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.Mélyében földet, iszapot keverget,De szűzre mos minden fekélyes lelketHideg hulláma s mormol komolyan
És hangja mint bus apaszó, olyan:- Gyertek fürödni hozzám, gyertek,Ó gyertek hát fürödni, lelkek!S kirúgott, éhes kutyaként rohan.
De nyáron új erőt dajkál a földnek,Komor télen rajt jégtáblák törődnekS kiönt, ha zúdul bánat görgetegje.
Mely fényét róla híven visszakapja,Fölötte a magyarság bolygó napja.S kereng a bolygó, mint fáradt agy este.
9
S kereng a bolygó, mint fáradt agy esteÖrökké kínzó nagy kérdés körülÉs mint a rab, ki börtönén belülFalat tapint őrülten - hátha gyenge.
Ó mért nem lendülhet a végtelenbeKülömb, szebb Nap felé, amely hevülS ölelő sugárt szálló-mederülMelegen ont, megértően izenve.
Ó jaj nekünk, hogy így van immár mindíg,Szebb útra innen semmi el nem indítS napunk hideg, mint rideg őszi este.
Tán fénye nem is volt soha meleg!Szeretetemtül csak hevülne meg:Amint kihűl, lehull az éjbe esve.
10
Amint kihűl, lehull az éjbe esve -Ó szűkösen, de addig birja kiNapom, amíg még Isten is - aki,Mint vőlegény menyasszonyára lesve,
Kiváncsian kandít kitárt szivembe,(Mert nem tudok gyöngyszót hullajtaniS bus nyáj-nyögést aklán tulhajtani) -Hajnalt kacag, mert nagy-nagy szeretetre
Minden napok Egy-Nappá égnek össze,Hogy minden bolygót melegen fürösszeBetelt életben lángjuk, mely lobog
Ujulva. - Isten, szörnyü álmodó,Kiolvad szívünkből a téli hó,Mint feledésbe hulló verssorok.
11
Mint feledésbe hulló verssorok,Nagy bánatok is feledésbe hullnak,Beteg ölébe megvacogó MultnakS szépségük vissza is csak úgy ragyog,
Mint déli tájra messzi havasok.Koldús-fekély nem bűzlik testvér-úrnak,Rohadt sebek szelíd búvá lágyulnak,S meleg szép szóvá büszke kardvasok.
Puha kenyérhez bő, meleg tejecskét:Szerető szívhez lesz Világbékesség.Az éhendöglődő szellem röpülhet
Új-izmú sasként Titok-csúcs fele:Miért az Én? és végtelen fele,Ha bolygók és világok mind kihülnek.
12
Ha bolygók és világok mind kihülnek,Minden atóm az Ősbe visszahull,Minden lélek az Úrba szabadúl,Fakír és kéjenc ott eggyé békülnek.
Tömeggyilkos meg Krisztus testvérülnek,Mint illat s dögbűz a magasba, túl,Nyögés s röhej, mely tébolyog vadúl,Fönn halk illatszimfóniába gyülnek.
Minden világ a Mérhetetlen része,Az Isten is a lelkek Egy-Egésze.S szépségfáimra miért-varjak ülnek.
Minek? károgják és én nem tudom.S tovább kereng bolygóm a bús uton,Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek.
13
Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek(Mert az Igazság: Élet és az Út,Az Űr, a Mérhetetlen s fáj ha zúgHűs szele, mint ha komor felleg ül meg
Kezdő sárkányos jégvihart s kidülnekTáltossa torkából nekivadúltJeges lihegések s a meglapúltVándor bőrén maróra keserülnek)
Az apró bolygó éppen annyit érKicsiny körében, mint a Végtelen Fény,Az Őslélek mérhetlen végtelenjén.
Velem az is, ki csakis halni él,Egyenlő; ám hogy választott vagyok,Komor bolygóm a legszebben lobog.
14
Komor bolygóm a legszebben lobog,Mert nem zugat fényt senki szabadabbanA süketség éjébe s éhes rabbanSültek szaga meg illatos borok
Se mankózzák úgy vágyát, mint robotUtán ha lángom rácsán át beharsanFásult szivébe, mint hol észak-sark vanFelbukkan bús, de tiszta napkorong...
A Békesség-Noé szivembe jöjjön -Nagy tisztulás-özön zug bennem ésBár keserűségvulkán dübörögjön,
Lávás szitokkal födve a vetést,Nekem van szörnyü s lesz szép igazam.Külön világot alkotok magam.
Mesterszonett
Külön világot alkotok magam.Kerengő bolygó friss humussza lelkem,Szépség-fák állnak illatokkal telten.Dübörgő gépváros zugó agyam.
Szétkujtorognak részeg-boldoganA holdas fények rajta, mint ha kertbenVilágbogárkák szárnya csókra rebben.Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.
S kereng a bolygó, mint fáradt agy este,Amint kihűl, lehull az éjbe esve,Mint feledésbe hulló verssorok.
Ha bolygók és világok mind kihülnek,Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek,Komor bolygóm a legszebben lobog.1923. jan. - máj.Alkohol
A rózsakötőjü nap csak nékem integet,De nem borulok elé, mert úgyis rogyadozik a lábamS nem is harcolhatok érte,Mert az alkoholKopjás fiatal gerincemetA nyomoruság abroncsává görbíti márLomha lángu poklos katlanában.
Erős kezemmel remegéssé bomlok, ámA kérges, jó becsületű kézNyugodtan heverészKinyíló nagy pihenésben az árnyék homlokán.
Nincs asszony, kire véres szememmel kancsalítsak!
Engem a legforróbb május is csakSubás nyárral ültet vacsoráhozS az íze is kevés.
S most szívem sem lombos erdő, hol szelíd remeteBékült szóval intne: Fiam imádkozz!A tisztaság napos mezőit s hűs fenyvesét bevontaAz elfásult mámor hója, jege,Ijedten zuhan ott a kétségbeesésVasalt szánkójaIsmeretlen üregek borzalma fele.
Meglehet, hogy nem iszok többet,Hiába köszöngetSíma, udvarias arccal az alkohol.Többet nem packázik énvelem!
De akarásom leölt hizóként haldokolÉs agyam szúvas, megrecsegő fáján,Vén öngyilkos a padlás gerendáján,Kinyúló nyelvvel lóg az értelem.1923. máj. 24.Műterem
A műterem kopott, öreg falánReám nevet száz ismeretlen ember.Ez gyermek itt, az már nincs is talán,Ez pocsolya, az kristálylelkű tenger.
Reám nevetnek bágyadtan, viganS az én arcomat mosolyogják össze.Ez engem álmodik álmaiban,Az engem átkoz, hogy szivét fürössze.
S én nem vagyok és nincsen más, csak ők,A szomorúak és a nevetőkAz arcomat hogy összemosolyogják.
Mint szivemben a dolgok képeiBúsan és vígan összenevetikAz Énnálam is erősebbnek arcát.1923. máj. 24.Az őrült hajótörött
Hahó, te gálya,Rohanj, mint égő üstökös az éjbe,Győzelmesen rohanjA nagy Igazság szűk kikötőjébe,Hejh! ott daloljon ágyúim százKeserű keselyűje békességet,A hideg ég s a lángoló pokolHogy dögvészes borrá langyuljon át,Hejh ujszülött, hejh, aki haldokolS te is, te girhes, pókhasú világ,Ihattok, mint a szomjas kút esőben,Ezer cigány lesz, mind a gonosz lelkek,Lakodalom a dicső PusztulássalÉs Isten koronája lesz a serleg!Szeretnétek, heh, tudni, mi lehet még?Éjfélt Hungária lehányja leplétS mi víg hajnalba átmulatozunk -
Haha, szép ám a másvilági hajnal!S ott istenpálinkát iszik mindenkiEgy-egy szívvel, de rugjatok még itt be,Hisz pálinkáspohártok oly kicsinyke!Dagadj vitorla, mint dagad a lelkem!Hát hulljon szét a föld, ha ráfutunk,De kikötünk az ősi telken!
(Hahó! - rikolt a zord sziklák fölöttS utolsó rongyát vitorlának tűziA víg magyar, őrült hajótörött.)1923. máj. [?]Világ megokolt útálata
Nincs itt semmi szép, mert nincs igazság,Kenyér-anyót veri az alkohol.
Elvonult a szép lélek-magasságS ifjú apácaszívként haldokol.
Don Quijottként girhes koronánkonOkos Panzákkal harcolunk s bután.
Nincsen illat sehol a világon,Hullák rothadnak Volgán és Dunán.
Ó az Ember!! - hagyja karosulniAz eszmét a butaság szöllején.
S mint ki vágy Krisztus sebébe nyúlni,Ugy undorodok magamtól is én.
Aromaként öleli itt mindenMagába át a gyűlölet-ködöt.
Nagyon útálkozhatott az Isten,Hogy ilyen csúnya planétát köpött!1923. jún. 2.El innen
Hol a tiszta szavak nem dadognak,El innen, végre, a magasba, föl!
El se mondom majd a csillagoknak,Hogy a teremtő ember öldököl.
Teremtő ember? hát a teremtésük,Vélték-e valamikor, hogy mi az?
Igaz életre való szelidségükCsörömpölő páncélon rongy viasz.
Áldd meg, te Krisztus, a mi fegyverünket!Az ének száll és kúszik a mise.
S a megdühödt vak látnivélőt büntet,Pedig még fényt nem látott senki se.
Ó, él a fény, a tavaszi, ha ittenFénynek is hiszik az őszi ködöt!
Nagyon útálkozhatott az Isten,Hogy ilyen csúnya planétát köpött.1923. jún. [?]Harc a békességért
Gondom földörögő tankja alatt a föld,Meddő nemzetem hadd nyögje dühödt vasát. Ágyúzó keserűség Marja puhára göröngye szíkjét.
Hörcsöghad bolya, hol vétve terem kalász:Lőárkon nyomorúl gazda barázda helytt S kóborgó ebek osztják Pénze kidőlt igahúzó barmát.
Jóság légyen e föld, lassu eső ha rengÚj istent kereső bujdokolás egén! Jusson végre igazság Bő kenyeréhez a munka s eszme!
Kell, termő ez a föld: hullt bele sok derék,Megforgatni ölét ésszel akarta mind S éhen dőlt bele mind: itt Száz akarat bomol őserővé.
Lelkem, gépvezető, hajdan időn kapás,Föl ne hányd sorodat: nagy proletári sor! Gyűlölség-zuzatóban Áldd a vető s arató munkáját.
Gondom földörögő tankja, a szörnyetegRút végzetje után szép hivatása: mint Békesség deli gépe Vonja az emberi szív ekéjét.1923. jún. 12.Juhász gyuláról való nóta
Hát huszonötév rút robotja kellettSzép, szűz szándékok postakocsiján,Hogy egy ital bor légyen áldomása?Hát ezért szédült nagy, szerény szive,Kürtjét fujván a tündöklő bakon?Az értetlenség és a félreértés,Magyar, dacos, konok-sörényű ménekNagy bánatának szelid gyeplején,Hogy végre mégiscsak falunkba értek.
Magyarország, duhaj legények falva,Ó, itt nem is vár senki levelet,Nem tud olvasni senki itt igét,Csak néhány ember nem írástudatlan.Itt több a csaplár, mint a néptanító,Ki fölolvassa a szerelmes szókat.S az igehozót fitymálja a törpe,Pedig nagyobb, mint száz Napóleon!
Huszonötéves málhás kocsijárólMindenkinek jár távoli csomagS egy égi izenet, amit hozott,Ahonnan jött, az örök szeretetbőlS hová már vissza is tér nemsokára,Csak huszonötév robotja utánMegissza ezt a hitvány áldomást.1923. jún. 16.Uram!
Nagy bánatomnak égő csipkebokrán,Ó én Uram, hogy megjelentél nékem,Tán már nem is bús fájdalmam lobog,Te tündökölsz e fonnyadt büszkeségen.
Átlátsz, tudom, a bűnök cifra gyolcsán,Erény rongyán, bátorság mentebőrén,Mégis mindent levetkezem, Uram,S elődbe küldöm lelkem szűzi pőrén.
Dús életemnek ifju vára omlottMohos magánnyá szépült és ma benneCsak csipkebokrok nőnek, ó pedigEgy lánynak csókja mind liliom lenne.
Uram, ki küldtél büszke vár urának,Engedd, már lelkem riadót ne fujjon.Szelíd remeteként az öregekSzűk szíve odvas odujába bujjon.1923. júl. 28.(Ó szőke csókok partja...)
Ó szőke csókok partja, konok leány!Meddig vonaglik még szomorú habomForrongó fergetegje elcsitulva?
Árbócom átok: gályahitem sülyedtNagy roncsa hullván pattog a szárazon:Erős hajó parton silányka hulla.
Hát minden érces, nagy hitet összetörA balga Asszony? - Harc ez, az ár s a partBús harca s hozzá holdfény-mámor járul.
De úr a tenger, mig csak e csúf világAlmája érett áporodásba nemPondrósodik le Isten ős fájárul.
És így megy, így ez: százezer év utánMost is hiában bukkan ez ének ittSzűzen, de szűzen: termőföld-ruhátlan.
Mert ártörő a nóta, ha sorsos ésSzáz ringó csókom feccsen az égbe szétKibukkant ének színes zátonyában.1923. júl. 29.Rög a röghöz
Jöjj, testvérkém, atyánk, a bujdosó napa távol falujába ballagott.
Fönn már kigyujtják üvegét a holdnak,a hamvas, égi templomablakot.
Fészkében ring a száz cikázó fecske,szívemben minden mámoros szavad.
Reszket - mint ujjunk - mind a levelecskeés röghöz szorul a rög és tapad.
Egymás mellett mi is rögök vagyunk most,minket a gyönge, friss vetés szeret.
Jöjj, kedvesem, tested lelkembe hullasd,bennünk a föld barázdát rejteget.
Az est sötét báránya ballagóba,feketébb hulló selyemgyapja már.
És szőke hajad mintha mező volna,mit teljesen betölt a holdsugár.1923. aug. / 1934Megfáradt ember
A földeken néhány komoly paraszthazafele indul hallgatag.Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én,gyenge füvek alusznak a szívem alatt.
A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,harmattá vált bennem a gond és teher;se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér,csak megfáradt ember, aki itt hever.
A békességet szétosztja az este,meleg kenyeréből egy karaj vagyok,pihen most az ég is, a nyugodt Marosras homlokomra kiülnek a csillagok.1923. aug.Tanítások
1
Lesznek, akik majd kinevetnek.Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepesUrasági kastély gyermekei:Nevetik a durvaorrú parasztot,Mikor trágyás szekerén elindul,Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvénIlyesféléket beszélnek egymásnak:Miket össze nem fecseg ez az ember!Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,Lázas hitét lehűti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,Az én akarásom nem bolondság,Hanem tövigkalászos táblája a tibennetekMég csak csirázó búzaszemeknek.Az én hitem a földnek melegségeÉs miként a föld szétosztja melegétGyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.
Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkreÉs meg ne vessétek őket:Mindannyian és egyformánTestvéreim vagytok.
2
Ti jók vagytok mindannyian,Miért csinálnátok hát a rosszat?
Néha ugy vagytok a rosszal,Mint az ópiumot szívó a pipájával.Ameddig csak tart a mámor, gyönyörűséggel telik meg,Aztán pedig irtózik önnönmagától is.Mert miért isztok pálinkát tej helyett?Hisz anyátok teje sose válik pálinkává.
Ti jók vagytok mindannyian,Hisz mindnyájan örültök a jónakS fontoljátok meg amit mondok:Nem sánta az, akiEgyütt lelkendezik a csúszkálókkal.
3
Ne legyen bennetek kegyetlenségÉs irgalmasság se legyen bennetek.
Ha kegyetlenek vagytok,Fiaitok is kegyetlenek lesznek.Ha valamely bokron tövis terem,Sarjadékán is tövis terem.S elszaporodván tövestül kitépiÉs kemencére veti a gazda.Igy szakajtja ki kövér földjébőlAz ártatlanul kegyetleneket,Már csak szüléjük miatt isS tűzre, háborúba veti: az idő.
Ne legyen bennetek kegyetlenségÉs irgalmasság se legyen bennetek.
Az irgalmasok irgalmasságra várnak,Ti pedig éljetek úgy és úgy tegyetek,Hogy ne legyen szükségtek irgalomraS ne legyen miért irgalmazni nektek.
4
Most a jövendő férfiakról szólok.
Ők lesznek az erő és szelidség,Szétszakgatják a tudás vasálarcát,Hogy az arcán meglássák a lelkét.Megcsókolják a kenyeret, a tejetS amely kezükkel simogatják gyermekük fejét,Ugyanavval kifacsarják az érckövekbőlA vasat és minden fémeket.Városokat raknak a hegyekből,Nyugodt és roppant tüdejük a vihart,A fergeteget magába szívjaS megcsöndesülnek mind az óceánok.Mindig várnak váratlan vendégre,Az ő számára is teríttetnekÉs megterítik a szívüket is.Az Isten szerető öccsei ők.
Legyetek hasonlók hozzájuk,Hogy kisgyerekeitek liliomlábaikkalÁrtatlanul mehessenek átAz előttük álló vértengeren.
5
Az üvegöntők nagy tüzeket raknakÉs vérükkel meg verítékükkelÖsszekeverik az anyagot,Mely katlanukban átlátszóvá forr.Azután meg táblákba öntikS erős karjuk fogyó erejévelEgészen simára hengerelik.És amikor megvirrad a nap,A városokba meg a tanyai viskókbaElviszik vele a világosságot.
Néha napszámosnak hívjátok őket,Néha pedig költőnek mondjátok,Noha nem több egyik a másiknál.Lassan egyformán elfogy a vérük,Ők maguk is átlátszóvá lesznek,Ragyogó, nagy kristályablakokA belőletek épülő jövendőn.
6
Előttetek egy ember ment elS utánatok is jön egy ember.
Néhányatoknak mégis fáj a járásS fájnak a földes, iszapos tavak,Hol a verítéket és az út porátLe kell mosni a fáradt tagokról.Irtóznak tőlük s tisztaságra vágynakS tán alázattal fürödnének mindigKristályvérében a megváltóknak,De nékik az élet iszapos gödör,Boldogtalanság öblögeti őketMíg patyolat-fehérré facsarodnak,Mint a mosott ruha jó anyám kezében.
Reszketnek a vizek iszapjátólÉs mégis, mégis, tisztátalanulSemmi kedvük sincsen továbbmenni.
Ti boldogtalanok, nem egyedül vagytok,Előttetek egy ember ment elS utánatok is jön egy ember.
Nézzetek apró unokáitokra:Boldog örömmel élik a fogócskátÉs nézzetek ősz nagyapáitokra:Boldog örömmel ballagnak ők is,Miként azok a katonák,Kik akár vesztett, akár nyert csaták után,Békességet áhító szivekkelFár

Weboldal készítő - ewk.hu

Asztali nézet